Védettségi igazolványt hamisított magának három mentős, hogy ne veszítsék el a munkájukat
Hamis adatokat töltött fel egy ismerősük az egészségügyi rendszerbe, így megkapták a védettségi igazolványt.
Hamis adatokat töltött fel egy ismerősük az egészségügyi rendszerbe, így megkapták a védettségi igazolványt.
Az összeget akkor is ki kell fizetni, ha a kérelmező az igénylését időközben visszavonja.
Úgy tűnik ebben a kérdésben is a legfontosabb az iskolázottság.
Az Európai Unió Tanácsa kedden hozzájárult a koronavírus elleni védettséget igazoló uniós tanúsítvány létrehozásáról szóló, június 30-án lejáró rendelet érvényességének egyéves meghosszabbításához. A hosszabbítást az Európai Bizottság javasolta.
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
Egy jordániai férfi kaphatott úgy védettségi igazolványt, hogy nem adtak neki oltást.
Hétfőtől nem kell a védettségi igazolvány, a maszkviselés csak a kórházakban és idősotthonokban marad.
Lélegeztetőgépen 203-an, kórházban 5166-an vannak a koronavírus miatt.
A hatóságok szerint a szervező jogsértést követett el.
A Janssennel oltottaktól két dózist kérnek, a 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő marad az érvényességhez.
Nincs egyértelmű ajánlás Magyarországon arra, hogy a várandós nők kapjanak-e a harmadik oltást.
A jövőben nem lesz elég a negatív teszt a nyilvános helyek látogatásához, az oltatlanok nem mehetnek moziba, hotelekbe, éttermekbe sem.
Az ügyészség a két egészségügyi dolgozó letartóztatásának hosszabbítását kérte. Kiderült, nem „csak” közokirat-hamisítással gyanúsítják őket.
Csak a három oltás jelenti ezentúl az igazolt védettséget (vagy ha valaki a másodikat 6 hónapon belül kapta), a karantén ideje pedig 7 napra csökken, de 5 nap után is lehet szabadulni egy negatív teszttel – jelentették be a friss kormánydöntéseket.
Az országban jelenleg 24 ezer covidos beteget ápolnak kórházban.
Ami változik hétfőtől: a boltokban, intézményekben zárt térben sem kell maszkot viselni, senki sem kéri majd a védettségi igazolványt, a munkáltatók pedig nem írhatják elő többé az oltást. Gulyás Gergely miniszter előzetes bejelentésével szemben a kormányrendelet szerint az egészségügyi és szociális intézményekben sem kell majd maszk. Ami nem változik, az a rendeleti kormányzás.
Az elsők között vezették be a passzust, amelyet ma már kevesen igényelnek.
Két rendőr is megkapta pénzért az igazolást, hogy megtörtént az oltás, miközben az orvos a mosdókagylóba küldte a vakcina tartalmát.
Megköttetett az újabb kétoldalú megállapodás. A huszonnyolcadik.
Az amerikai színész a Ripley-sorozat forgatására érkezett a városba.